Zöld Erő

2010. július 16. 20:45 - vegaedzes

Július 12-18.

Július 12. - Hétfő

A csoportos kettlebell rekkenő hőségben különösen megerőltető tud lenni. Az edzés egyébként nem volt túl durva, mivel nagyrészt a gyakorlatok helyes kivitelezésén volt a hangsúly. Ettől még azért elég sok swing-et csináltunk és press-ek is voltak. Arra rávezetett Tamás az edzésen, hogy kötöttek a vállizmaim, úgyhogy ezzel külön foglalkozni fogok. Edzés előtt bemelegítésképpen grippereztem és ugróköteleztem.

Július 13. - Kedd

Krav Maga, kicsit hűvösebb teremben, de a páratartalom az egekben... 15-20 perc alatt mindenkiről úgy folyt a víz, mintha éppen csobbantunk volna egyet egy medencében. Sok szituációs gyakorlat volt 360-as védéssel, ami hosszabb kombinációk esetén még nem mindig jön össze, hiszen más, mint amilyen védekezéseket megszoktam az egyéb harcművészetekben / küzdősportokban. Ezen kívül volt még sok pajzsolás és pontkesztyűzés.

Július 14. - Szerda

Csoportos kettlebell ismét hőségben. Kicsit lazábbra vettük a tempót, de így is csak nagyon sok swingen, nyolcason, és pressen át jutottunk el a végén lévő SMR hengerezéshez és a nyújtáshoz, amik igazi felüdülést hoztak. Összességében persze ez is egy nagyon kellemes edzés volt. :)

Július 15. - Csütörtök

Krav Maga! A szokásos mindenki mindenki ellennel kezdtük, amit különböző korlátozásokkal csináltunk (csak kéz, sérült kéz, kéz-láb, tárgyvédelem, stb), aztán egy gyors átmozgatás után belecsaptunk a lecsóba. 180-as szögtartományból érkező egyenes és köríves támadásra kontráztunk 360-as védekezésből. Aztán jöttek az elmaradhatatlan pajzsos gyakorlatok, a végén komoly pörgéssel. 1 perc 70-80%-on pörgés, 30 másodperc 100%-on pörgés, majd 15 másodperc 100%-on csak térddel. Finom volt! :)

Július 16. - Péntek

Pihenőnapnak indult, viszont ez lett belőle:

  • 2*2*50 noname gripper bemelegítésnek
  • 5*2*10 CoC 1,5 gripper
  • 20 perc Kravos árnyékboksz
  • 50 wall push-ups
  • 50 incline push-ups
  • 30 kneeling push-ups
  • 50 shoulderstand squats
  • 50 jackknife squats
  • 20 swing @16
  • 20 swing @24
  • 2*5 clean & press @16
  • 2*5 clean & press @24
  • 20 swing @24
  • 2*5 clean & press @24
  • 20 swing @24
  • 2*5 clean & press @24
  • 20 swing @24
  • 5 kör nyolcas @24
  • 10 perc SMR
  • 10 perc nyújtás

Finooom... legközelebb akar valaki csatlakozni? ;)

Július 17., 18. - Szombat, Vasárnap

Alvós-pihenős-evős-napozós hétvégét tervezek, bár a fegyencből még van hátra egy pár gyakorlat, meglátjuk... ;)

Viszlát jövőhéten!

Címkék: edzésnapló
7 komment
2010. július 16. 17:00 - vegaedzes

CoC 1,5

A mai napon beszereztem egy 1,5-ös CoC grippert (~75kg), mivel a régebbi marokerősítőim kevésbé professzionálisak, de annál könnyebb őket összenyomni. Ideje kiemelni a marokerősítést és jóval nagyobb hangsúlyt fektetni rá, hiszen marok nélkül egyszerűen nem megy...

Ezzel már nem fogok napi 1000-1200-at megcsinálni. Kőkemény, szívesen ajánlom a CoC szériát azoknak, akik erősíteni akarják a markukat. :)

CoC1,5

Címkék: edzés
Szólj hozzá!
2010. július 16. 09:00 - vegaedzes

Bélák

A lenti képen látható Kis Béla (16) és Nagy Béla (24) csütörtökön este ismerkedtek meg egymással és azonnal kialakult közöttük egy bajtársi kapocs a közös ellenfél hatására. Az éjszakát még pihenéssel töltötték, de a mai reggelen már elkezdtek felkészülni a komoly megmérettetésre...

Kis Béla (16) feladata:

  • bemelegítés elsősegítése
  • új gyakorlatok bevezetése
  • pontatlanul kivitelezett gyakorlatok korrigálása, finomítása
  • nagy ismétlésszámú sorozatok kivitelezése

Nagy Béla (24) feladata:

  • Kis Béla (16) leváltása a bemelegítés után
  • helyesen kivitelezett gyakorlatok továbbfejlesztése, stabilizálása
  • erőszint nagymértékű növelése
  • kis ismétlésszámú sorozatok kivitelezése

Bellek

Címkék: edzés
13 komment
2010. július 14. 09:00 - vegaedzes

Citrom

Szerintem nem kell senkinek bemutatni a citromot, de azért mindenképpen ejtenék róla pár szót. Köztudott, hogy rengeteg C-vitamint tartalmaz, viszont az már annyira nem, hogy ezáltal meggyorsul a zsírégetéshez szükséges pajzsmirigyhormon, a thyroxin termelődése. Ha kevés a thyroxin a szervezetünkben, akkor lelassul az anyagcserénk.

Hatásai

  • jelentős baktérium- és vírusölő képességgel rendelkezik, így például gyorsan megszűnteti a megfázást
  • kúraszerű alkalmazása esetén jelentősen tisztítja a vért, eltávolítja a lerakódott zsírt az erekből
  • rutén tartalma miatt regenerálja a kapillárisokat a vesékben, meghajtja a vizet
  • germánium tartalma rákellenes hatású
  • megelőzi a kalcium- és magnéziumhiányt
  • erősíti az immunrendszert, feloldja a feleslegesen bekerült ásványi sókat
  • kiválló lúgosító


Ne cukrozzuk! A cukor gyengíti az immunrendszer munkáját, így jó táptalajt nyújt a vírusoknak. A citrom cukortartalma nagyon minimális, emiatt ne aggódjunk.

Használjuk lúgosításra! A szervezetet lúgosítja, segít a sav-bázis egyensúly fenntartásában.

Lúgosítás: Facsarjunk ki egy egész vagy egy fél citromot a méretétől függően, majd öntsük fel 2-4 deci vízzel. Evés előtt legalább 20 perccel (jobb, ha több) fogyasszuk el.

Semmiképpen ne vigyük túlzásba a citromfogyasztást, én napi egyszer iszom citromos vizet ebéd előtt, persze nem mindennap teszem. Ha gyomorégést okoz, és nincsen gyomorbetegségünk, akkor ez általában arra utal, hogy el van savasodva a szervezetünk. Ilyenkor érdemes kisebb mennyiségre csökkenteni a citrom fogyasztását (találjuk meg azt a mennyiséget vagy azt az oldási arányt, ami megfelel nekünk) és lúgosító étrendre átállni, amíg helyre nem áll a szervezetünk ph értéke. Ha valaki aggódik a fogzománcra gyakorolt hatás miatt, akkor az öblögessen tiszta vízzel a citromos víz elfogyasztása után.

Citrom

Címkék: étkezés
Szólj hozzá!
2010. július 13. 09:00 - vegaedzes

Lenmag

A lenmag az egyik legfontosabb mag, hiszen az esszenciális zsírsav (linolén) tartalma nagyon jelentős. A linolén (omega-6) a szójababban, tökmagban, dióban is megtalálható, viszont a lenmag a többszörösét tartalmazza, mint az említettek. Más táplálékokban csak jelentéktelen mennyiségben fordul elő.

Továbbá tartalmaz A-vitamint, B2-vitamint, B3-vitamint, B6-vitamint, C-vitamint, D-vitamint, E-vitamint, alfa-linolénsavat (omega-3), béta-karotint, káliumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, cinket, mangánt, szilíciumot, rezet, nikkelt, kobaltot, jódot.

A lenmag héjában különböző ásványi és ballasztanyagok találhatóak, ami miatt fogyasztása kedvezően hat a bélműködésre.

Főbb hatásai

  • Serkenti az agyműködést
  • Csökkenti az izületi gyulladások hatását
  • Gyógytólag hat a légúti-, tüdőbetegségekre
  • Segít megszabadulni a bőrbetegségektől (pl ekcéma)
  • Olaj / tea formájában hatásos a kövek és homok ellen (epe, vese, húgyhólyag)
  • Lényegesen hozzájárul a gyomorfekély gyógyulásához
  • Jelentősen enyhíti az izomlázat és az izomfájást
  • Elősegíti a prosztata panaszok megszűntetését (többszörös linolénsav tartalma van, mint a tökmagnak, ami meg lett nevezve erre!)
  • Gyógyszerként használják rákos megbetegedések gyógyítására (a legtisztább kénes fehérjékkel, amit egy német tudósnő talált ki, és használ eredményesen)
  • Elősegíti a szabálytalan szívműködés megszüntetését
  • Hasznos táplálék a cukorbetegeknek, mivel szabályozza a glükóz jelenlétét a vérben
  • Megszűnteti a székrekedést
  • Segít a gyulladásos sebek gyógyulásában (két kanál őrölt lenmaghoz hozzáadunk egy kanál gyömbérport, és a pépet rátesszük a gyulladásra, néhány órára, szükség esetén cseréljük a kötést)

Lenmag tea: Két evőkanál frissen összetört lenmagot tegyünk 3 dl hideg vízbe, majd hagyjuk 20-25 percig duzzadni. Ezt követően kissé melegítsük fel, majd szűrjük le.

Én ételekbe / kenyérbe belesütve fogyasztom elsősorban, viszont időnként mézzel keverve is szoktam enni.

Több internetes oldalt is felhasználtam a bejegyzés megírásához, az egyik ezek közül például a vitaminsziget.

Lenmag

Címkék: étkezés
1 komment
Zöld Erő
süti beállítások módosítása